Ha a történetiség és a politicitás síkján vizsgáljuk a világfolyamatokat, akkor a felszín, a legláthatóbb felszín mögött különböző rétegek állapíthatók meg. Ezen rétegeknek a felszínhez legközelebb eső, de már a felszín által eltakart síkjai tulajdonképpen azzal függenek össze, ami a titkos diplomácia, a politikában a nem előtérbe helyezett megállapodások: belpolitikailag a titkos paktumok, külpolitikailag a titkos diplomácia síkjához tartoznak. Ezek még nem a voltaképpeni háttérerők, jóllehet az előtérhez képest valóban háttérben vannak, viszont az erejük lényegesen nagyobb, mint annak az ereje, ami az előtérben mozog és működik. Ez kiváltképpen így volt a kommunista berendezkedések alatt, hiszen a világ különböző kommunista pártjai eleve implikálták azt a lehetőséget, hogy a politikai bizottság mögött legyen egy titkos politikai bizottság, és a mögött egy még titkosabb politikai bizottság — éppen a bizottsági struktúrából következően —, és ennek elismerését, elfogadását a pártfegyelem tulajdonképpen kötelezővé tette. Ilyenkor mindig meg lehet állapítani egy-egy személyt, aki a még látható személyek között az első, és ez általában a leginkább előtérbe kerülő előtérhez képest a második, harmadik, negyedik ember is lehet. A sztálini időkben nyilvánvaló, hogy az első ember Sztálin volt a nagy nyilvánosság felé. De a látható emberek közül úgy a második-harmadikak sorába tartozó Lazar Moiszejevics Kaganovics volt az, aki voltaképpen az irányító szerepet játszotta. Például a magyarországi szovjet kirendeltség vonatkozásában az első ember Varga Weissfeld Jenő volt, aki egyébként nem is tartózkodott Magyarországon; általában a Szovjetunióban volt. Ide igen ritkán jött, és szerepet játszott a Szovjetunió legfelsőbb vezetésében is. A második ember Gerő Singer Ernő volt, és az első helyre helyezett Rákosi Rosenfeld Mátyás tulajdonképpen ilyen módon a harmadik volt. Utána jöttek Farkas Mihály (Lőwy Hermann), Révai Léderer József és egyebek. Rákosi itt a második, a teljes kirendeltség struktúrájában a harmadik ember volt. Rákosit lehallgatták, de Gerőt már nem. Az a szervezet, amelyik a lehallgatást végezte, az Államvédelmi Hatóságnál messzemenően titkosabb szervezet volt. Az igazi háttérerők azonban ezekhez a síkokhoz képest is rejtettek. A titkos politikai bizottságoknál és titkos irányító szerveknél mélyebben és messzebb kell keresni az igazi mozgatókat, és azokról is kiderül, hogy többnyire mozgatottak.
A Szovjetunió vezetésében a politikai bizottság mögött titkos politikai bizottságok voltak. Más a helyzet az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államokban az elnök nem kap utasításokat. Őt helyzetek elé állítják, és a helyzetekből adódó kényszerítő nyomás az, ami tulajdonképpen őt irányítja. Az elnök elvben nagyon sok mindent tehetne, végül azonban kiderül, hogy nem tehet olyan sok mindent. 1970-ben Itáliában egy neofasiszta puccs készült, Valerio Borghese herceg vezetésével. Győzelem esetén ő lett volna az új Duce. Igen sok erő kapcsolódott be a szervezkedésbe, bizonyos mértékig az Egyesült Államok haditengerészete is bele volt ebbe kapcsolva. Nixonnak, aki ekkor elnök volt, volt egy bizonyos megállapodása Borghese körével, hogy adott esetben amerikai tengerészgyalogság valamilyen címen be fog avatkozni a folyamatokba a hatalomra törő erők mellett. A puccs végül nem sikerült. Kirobbant, de nem sikerült. Amikor Nixon, a hadsereg főparancsnoka kiadta az utasítást, azt a választ kapta, hogy nem fognak belépni az akcióba és megtagadják a parancsot, és később a Watergate-ügy kapcsán Nixont meg is buktatták. Tehát az amerikai elnököket bizonyos helyzetek elé állítják, és ilyen módon manipulálják. Az Egyesült Államokban is volt egy személyiség, aki még az első világháború idején, Wilson elnöksége alatt szilárdította meg pozícióját, ezt a pozíciót egészen haláláig meg is tartotta — Kennedy elnöksége alatt halt meg —, úgy nevezték, hogy az Egyesült Államok igazi elnöke. Ez Berhnard Baruch volt. Óriási hatókörrel bírt mind gazdasági, mind egyéb vonatkozásban is. Nyilvánvaló, hogy Bernard Baruchnál sokkal hatalmasabb személyiségek voltak és vannak.
A Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsán felvetődik a kérdés, hogy a közöttük fellépő ellentét látszólagos volt-e vagy valóságos? Erre a szokásosnál pontosabb válasz az, hogy az ellentét valóságos volt, de manipulált. Kétségtelen tény, hogy a hidegháború csúcsidőszakában a Szovjetunió legalább 250 milliárd dollárt kapott az Egyesült Államoktól. Az akkori dollár a mainak még tízszerese volt.
A Szovjetunió összeomlott. Azért omlott össze, mert azok akik létrehozták, úgy döntöttek, hogy egyelőre erre a struktúrára nincs szükség. Nagyon lényeges, hogy ugyanazok bontották le, akik létrehozták: a nemzetközi szabadkőművesség. Ez szabályos, nagyon tervszerű és metodikus dekompozíció volt, és semmiképpen nem lehetett volna máshonnan vezérelve megvalósítani, csakis onnan, ahonnan ez valójában történt. Sehogy másképp nem lehetett volna; se kívülről, se belülről, sehonnan.
A történelmiségnek és a politicitásnak vannak síkjai, amik valóban az okkult megnevezéssel jelölhetők. Ezek a titokban működő struktúrák mögött állnak. Itt már nem szokványos politikai és gazdasági beavatkozási módszerek érvényesülnek. Itt princípiumok, sötét princípiumok érvényesülnek, amiket tudati erőkkel folytatott nagyarányú influenciák és manipulációk révén tudnak érvényesíteni. Tehát a többszörös benső rétegek mögött erőteljes hatások érvényesülnek. Kérdés, hogy ha ezek mögött is rétegeket tételezünk fel, eljutunk-e oda, ahol valamilyen nem emberi ágensek működnek. Azt kell mondani, hogy a rétegek mögé egyre jobban behatolva el lehetne jutni oda, ahol már nem emberi ágensek találhatók, oda, ahol valamilyen démonicitás működése tételezhető fel. Ahol még emberi ágensek vannak, ott megfigyelhető egy alapvető tévedés: azt hiszik, hogy ők az első vagy ha úgy tetszik végső mozgatók. Erről szó sincs; a mozgatók maguk is mozgatottak. Miután ezt emberi összefüggésekben nem lehet ad infinitum létrehozni, az emberi komponensek mögött démoni hatóerőket, démoni mozgatókat kell feltételezni.
Érdemes megvizsgálni, hogy mi ezen erők szándéka. Nem a legtitkosabb szándékkal kell kezdeni az értelmezést, hanem azzal, aminek a politikai vonatkozása még megragadható. A politikai vonatkozások tekintetében a cél egy szabadkőműves-zsidó világköztársaság, majd világkirályság. Tudjuk, hogy léteznek olyan fogalmak, mint nagy Izrael és teljes Izrael. Nagy Izrael az Eufrátesztől a Nílusig terjed, teljes Izrael pedig maga a földgömb. A politikailag még definiálható cél a zsidó-szabadkőműves világköztársaság, majd világkirályság megvalósítása.
Fel kell vetni azt az abszurditást, hogy hátha ez jó. Nagyon rövid úton megállapítható, hogy nem az. Ez világbirodalom lenne, és mi az imperiumoknak tulajdonképpen hívei vagyunk, de ez egy ellentradicionális, kontratradicionális világbirodalom lenne. Egy olyan imperium, aminek a létrejötte antitradicionális. Ezen belül absztradicionális, tehát tradíciótlan, szorosan antitradicionális, áltradicionális, ellentradicionális folyamatok beláthatatlan sorozatain keresztül valósítják meg, amit meg akarnak valósítani. Vannak indirekt célok, amikor fel kell és fel lehet használni olyan eszközöket is, amelyek bizonyos értelemben a majdan elérendő céllal átmenetileg szemben állnak, de ezt ilyen mértékben, a világnak a teljes destruálása révén nem lehet elérni. Ilyen közvetettségű pozitív cél nem létezik. Amit ilyen mértékben az ellentradicionalitás, a kontratradicionalitásig elmenő antitradicionalitásnak a jegyében és kizárólag ebben és kizárólag ilyen értelemben hoznak létre, az nem lehet pozitív.
Bármily furcsának hangzik, de hogy mi az, ami a magyar vagy a román vagy a német vagy a francia érdekeknek megfelelő, bár szeretnék sokan, nem lehet teljes egyértelműséggel megállapítani. Bármelyik párt kijelentheti, hogy ő ezen érdekeket képviseli, de hogy mik ezek az érdekek, azt nem lehet igazán megállapítani. Ám azt, hogy az antitradicionalitás és a tradicionalitás dilemmájában mi az, ami az egyiknek megfelelő és mi az, ami a másiknak megfelelő, azt el lehet dönteni. Ami a tradicionalitás jegyében áll, az kellő modális finomítások alapján, a különböző népeknek másként, tagolt módon valóban érdekévé lehet tenni. A tradicionalitás, ha más és más nüanszok keretei között is, tulajdonképpen magasabb szempontból bárkinek az érdekében áll, és mindenkiknek az érdekét képviseli. Az antitradicionalitás pedig minden magasabb érdekkel szemben áll.
Mi a helyzet ebben a vonatkozásban éppen a zsidósággal? A zsidóság titka tulajdonképpen abban áll, hogy ez az egyetlen olyan nép, amely tökéletesen prosperálni tud a sötét korszakban, a Kali Yugában. Egyetlen nép sem képes erre. Miért? Itt a népek választottságáról lehet egy-két szót szólni. Minden igazi népnek van egy választottsága. Nem néger törzsekről, cigány karavánokról van szó, hanem népekről. Minden népnek van egy olyan választottsága, ami kettős választottság. Egy isteni és egy sátáni választottság. A népek mindkettőt elvesztették. A zsidóság ezek közül csak az egyiket, az isteni kiválasztottságát veszítette el, a sátáni kiválasztottságát nem, és ezért képes arra, amire a többi nép nem, hogy a Kali Yugában, a sötét korszakban prosperáljon. Az az erő, amit ők igénybe vesznek, abban az értelemben fogható fel, amiről mi különböző összefüggésekben a tigrislovaglás kapcsán beszéltünk. A meglovagolni a tigrist eszményéről. Ez a tantrikus buddhizmusnak, kelet-ázsiai buddhizmusnak, belső-ázsiai buddhizmusnak egy kedvelt érzékeltető és útkijelölő metodikáját szimbolizálja. A tigris a féktelen Sakti-erők szimbóluma. Meglovagolni a tigrist azt jelenti, hogy van olyan ember, aki már találkozik a tigrissel, tehát a tigris felismerésére képes, a tigristől nem retten meg, legyőzni azonban még nem tudja, elmenekülni sem tud előle, és akkor egy paradox választást valósít meg: a tigris hátára ül, és a vágtató tigrist még gyorsabb vágtatásra sarkallja, végül pedig hordoztatja magát. Ez azt fejezi ki, hogy bizonyos féktelen Sakti-erők meglovagolhatók. Olyan erők, amik szabadjára eresztve negatívak lennének, kellően kordában tartva kihasználható erők. Most mit csinál a zsidóság? Hát nem ezt csinálja. Egy ellen-tigrislovaglást valósít meg. A tigris hasába kapaszkodik, és hagyja hogy a tigris oda menjen, ahova akar. Arra akar menni, ahova a tigris is akar menni. Könnyű különben, aránylag. Ez az egésznek a lényege, ezért tud együttműködni, kollaborálni a Kali Yugát működtető erőkkel. Amit nem vesz észre az az, hogy a Kali Yugát generáló erők végül is a zsidóságot is fel fogják morzsolni. Csak hát valószínűbb, hogy ezek az erők a nem zsidóságot előbb fogják felmorzsolni. A zsidóság spirituális érdeke egyáltalán nem az lenne, hogy antitradicionális módon törekedjék a világuralomra, hanem az, hogy próbálja meglelni esetleges még meglévő pozitív lehetőségeit. Nem a világuralom ilyetén módon való megszerzésére kéne törekednie. Hogy a zsidóság mióta törekszik világuralomra, azt nem lehet megállapítani. Nagyon régóta, ez biztos. Hogy mikor nyíltak számára tényleges, aktualizálódó lehetőségek, azt körülbelül meg lehet állapítani. Ez a megelőző ezredforduló volt, plusz-mínusz 100-200 év.
A kereszténységen belül nem volt szabad kamatra kölcsönt adni. Nem uzsorakamatra, semmilyen kamatra. Ez egy nagyon szigorú elvi szabály volt, ami különben az iszlámban is fennállt. Ezt az elvet azonban kicsit kétszínűen fogalmazták meg. Az ugyan megállapítást nyert, hogy nem volt szabad kamatra kölcsönt adni, de azt is meg kellett volna fogalmazni, hogy kamatra kölcsönt elfogadni sem szabad. A zsidóságnak viszont nem volt megtiltva, hogy kamatra kölcsönt adjon, és ebben azonnal meglátták a lehetőséget. Itt egy óriási lehetőség volt és van, amivel a világot többnyire kézben lehet tartani. Ez fokozatosan ki is alakult: létrejöttek a bankok. Bankok egyébként vannak az iszlám országokban is, de azok egész más struktúra és alapelvek szerint működnek. Ha például valaki szeretne egy vállalatot alapítani, akkor nem kamatra kap kölcsönt a banktól, hanem a bank beszáll az alapításba. A bank tehát teljesen más módon kapcsolódik be a gazdasági életbe. A németek vezették be a 20-as években azt a fogalmat, hogy kamatrabszolgaság. Kamatok emelésével, csökkentésével, elengedésével, el nem engedésével óriási mértékben manipulálni lehet emberek tíz- és százezreit és millióit, vállalatokat, gyárakat és egyéb ipari létesítményeket.
Nézzünk még mélyebben a dolgok korábbi szakaszaiba. Valószínű, hogy egy jóval korábbi időszakban a zsidóság világhatalmi céljai, ha még csak ködkörvonalaiban is, de már kezdtek megfogalmazódni. Esetleg már a kereszténység létrejötte táján. Akárhonnan nézzük is a dolgot, és elismerve a kereszténység és a zsidóság közötti mély antagonisztikus különbözőséget és ellentétet, kétségtelenül felfedezhetünk, nem csak eszmei rokonságot, mert az triviális, hiszen arról a bázisról jött létre, hanem valami olyasmit a kereszténységen belül, ami belejátszott a világ antitradicionalizálásába. Nézzük, és vegyük alapul a Római Birodalmat. A Római Birodalom felettébb toleráns volt minden tradícióval és vallással szemben. Még a zsidósággal szemben is, hiszen az nem akart téríteni. Egy rövid ideig az Ízisz-kultuszokkal szemben volt egy erőteljes fellépés Rómában, de ettől az intermezzótól eltekintve igen nagy nyitottsággal viszonyult vallások és tradíciók iránt. Itt különösen érdekes megemlíteni egy olyan sajátos tradíciót — inkább tradíciót mondanánk, mint vallást, bár vallási vetületei is megvoltak —, amely a Mithras-misztériumokhoz, Mithras-kultuszokhoz, Mithras-valláshoz kapcsolódik, és mint Mithras-tradíció ezek hátterében állt. (Az elnevezésnek van egy indiai alapja, a Mitra, a maitreiával és maitríval összefüggő szó, tulajdonképpen egy felülről lefelé érkező áthatást fejez ki, egy úgynevezett desuperpenetratio-t, amely desuperpenetratio-nak a mozgatója, egy amor intellectualis et voluntaris, egy akarati és értelmi szeretet. A Mitra szanszkrit szó, a Mithra iráni, és ebből jött létre a görög Mithras.) Mithra-Mithras voltaképpen Napisten és a Napisten reprezentánsa egyszerre. Egy spirituális átható erőt jelent, és a közvetlen szellemi autonómia felébresztésén alapul. Nagyon gyakran olyanok kerültek kapcsolatba a Mithras-misztériumok beavatásaival, akik már átestek vagy átmentek az eleusziszi misztériumok beavatásain, melyek eléggé dionüszoszi karakterű és erősen lunarizált misztériumok voltak. Mindenesetre sokan úgy élték meg, mint egy előbeavatást ahhoz, amit majd a Mithras-beavatás alatt átélnek. Maga Julianus imperátor — Imperator Caesar Flavius Claudius Iulianus Augustus —, akit jogtalanul és értelmetlenül Julianus Apostatának szoktak nevezni, átment az eleusziszi misztériumok beavatásain, és utána átment a Mithras-misztériumok beavatásain is. Ez már egy magas realizációs fok volt. Julianus igen magasrendű személyiség volt, és többen az őt megelőző római császárok is kapcsolatba kerültek ezekkel a misztériumokkal. Rómában már nem volt eredeti római vallás, egy iráni-perzsa tradíció és vallás és misztérium volt, ami végül is görög közvetítéssel érkezett Rómába, de úgy látták, úgy élték meg, hogy ennek semmiféle antagonizmusa nincs a római vallással és tradícióval, hanem ehhez, más szimbólumvilággal, más kifejezésvilággal, de tökéletesen és harmonikusan kapcsolódik. Rómában az egyik meghatározó tradíció a Mithras-tradíció volt. A kereszténységgel azonban más volt a helyzet. A kereszténységet, és ezt elég hamar felismerték, Rómában destruktívnak tartották. Azért tartották destruktívnak, mert az első fázisban a római isteneket a keresztények démonoknak, a második fázisban pedig egyszerűen nemlétezőknek tekintették. A Birodalomban az imperátort istenként tisztelték, hiszen Isten földi helytartójaként fogták fel ősi római szempontból is; Róma szellemi királyainak, Jupiternek, Marsnak és Quirinusnak a reprezentánsaként, másfelől pedig Mithras napisten reprezentánsaként, tehát Isten földi helytartójaként, akinek kvázi isteni tisztelet jár. A kereszténység pedig azt mondta, hogy e mögött démonicitás áll, később pedig azt, hogy e mögött nem áll semmi. A kereszténységet ezért alapvetően másképp ítélték meg Rómában, mint bármelyik másik tradíciót vagy vallást. Úgy ítélték meg, hogy tulajdonképpen a Római Birodalom bomlasztásán dolgozik. Ez, tárgyilagosan meg kell állapítani, nem volt teljesen valótlan feltételezés. Nagyon kézenfekvő és könnyű lenne kimondani, hogy ennek hátterében egy konspiráció állt, de ez vitatható. Ha mégis eljátszunk azzal a gondolattal, hogy ez a konspiráció fennáll, akkor azt kell mondanunk, hogy a konspirációt ördögi értelemben zseniálisnak lehet minősíteni. Vulgarizáltan mondom, de nem ilyen vulgarizáltan gondolom. Zsidóság: prezentáljunk a világnak egy olyan zsidó eredetű vallást, ami nem a miénk, de általunk mások számára alkotott. Ezt terjesszük el, ettől distanciáljuk magunkat, és ez létre fogja hozni azt a hatást, amely hatás számunkra mintegy megdolgozza, előkészíti, preparálja a világot. A perzsa-iráni-görög közvetítéssel érkező Mithas-tradíció soha nem bomlasztotta volna fel Rómát, az Ízisz-misztériumok sem bomlasztották volna fel, a korai hermetika sem bomlasztotta volna fel és semmi sem bomlasztotta volna fel. Maga a zsidó vallás sem bomlasztotta volna fel, hiszen az nem volt térítő vallás. Valami megjelent, ami idegen volt, ami kontrárius és kontradiktórius viszonyba került azzal, ami Rómában uralkodó volt. Elkezdett nagy mértékben terjedni, hiszen a kereszténység a nép alsó rétegében, a plebsben és még inkább a vulgus servorum körében terjedt. Először a rabszolgák tömegeinek a körében, azután a plebs szintjein. Amikor a kereszténység kezdett elhatalmasodni, a patrícius rétegek jóformán csak a gnosztikus kereszténységgel voltak hajlandók foglalkozni, mással nem. Később ez is megváltozott.
A protestantizmusnak örök támadása a végül uralomra került kereszténységgel szemben, hogy a katolicizmus letért az eredeti keresztény útról. Julius Evola úgy fogalmazott, hogy ez így van, és ez az érték benne, vagyis, hogy fel tudott magába venni tradicionális elemeket. A protestánsok azt mondják, hogy a katolicizmus tele van pogány elemmel. Nincs tele, de ami van, az érték benne. A protestantizmusnak száz százalékig igaza van, amikor ezt állítja, de ezek nem negatívumok, hanem tulajdonképpen inkább értékek. A katolicizmus megőrizte a kereszténységet, és megőrzött nagyon sok nem keresztény elemet is. A Római Birodalom, az Imperium Romanum hallatlanul fogékony volt minden szellemiségre. Nagyfokú vallási és tradicionális tolerancia élt a birodalomban, de ebbe a kereszténység, főleg ennek vulgáris vonulata, nem fért bele. Julianus helyre akarta állítani a római vallást és tradíciót, és egyszersmind ennek a motorjává tulajdonképpen a Mithras-tradíciót akarta tenni. Julianus kísérletére, mondjuk úgy, hogy filozófiai síkon Róma legműveltebb rétegei nagyon pozitívan reagáltak, de a szorosan vett vallási élet legapróbb részleteinek helyreállítására már nem. Vissza akarta állítani az augurok, a haruspexek szokásos tevékenységét, és a többi tradicionális rítust, mint például a hekatombét, ahol egy-egy rítus alkalmával száz bikát kellett feláldozni. Megállapította, hogy ott, ahol a hekatombét kell végezni, alig tartanak áldozatbemutatást, és amikor tartanak, száz bika helyett egy libát áldoznak fel. A vallás helyreállítása azonban ily módon nem sikerült, és nem is sikerülhetett.
A tradicionális vallásokkal összefüggésben meg kell állapítanunk, hogy az ősvallás mindenütt kimerülőfélben volt. Ez éppúgy érvényes volt különböző időpontokban a germánokra, a honfoglaló magyarokra, a keltákra és mindenkire. Ezeknél a vallásoknál a funkciók mind erőkhöz voltak kötve. Druida pap vagy germán Odinn-Wotan-pap vagy sámán vagy táltos, a funkció demonstrálható erőkhöz volt kötve, amiket lépten-nyomon demonstráltak is. Bekövetkezett az, hogy ezek az erők kezdtek eltűnni — sötét korszak. Egyre több olyan sámán, egyre több olyan druida, egyre több olyan táltos stb. volt különböző időpontokban, akinek nem volt meg az a kvalitása, az az ereje, ami még az elődeinek megvolt. Valami még volt, de már alig-alig. Amikor természeti csapásokat el akartak kerülni, nem tudták azokat eliminálni. A beteg, akit meg akartak gyógyítani, nem gyógyult meg, hanem meghalt. Jövendőt mondtak, és az nem vált be. Eleinte nyilván olykor nem, aztán egyre kevésbé. Kezdtek a táltosok nem táltosok lenni, a sámánok nem sámánok. Korábban a druidák már nem druidák. A germán varázslópapok nem voltak már igazán varázslópapok. Ekkor megjelent egy vallás, amiben a kvalitás semmiféle demonstrációhoz nem kapcsolódott kontrollálható módon. Hogy az ostya átlényegül-e Krisztus testévé vagy nem, azt az akkor birtokolt képességekkel nem lehetett eldönteni, de ezt úgy fogták fel, hogy nem is egy eldöntendő kérdés. Ez egy nem eldöntendő nyilvánvalóság. Megjelent egy papság, ami minden kvalitásdemonstráció nélkül is papságnak számított, aminél a demonstráció fel sem merült, aminél a próbatételnek semmiféle jelentősége nem volt. Ha nem roppantak volna meg az ősvallások, a kereszténység nem tudott volna uralomra jutni ezek fölött. De megroppantak, és ez várható volt. Azonnal volt valami ezek helyett.
A magyarok egy ideig Kazáriában tartózkodtak. Kazária egy nagyon különös vallási szintetizmusnak az otthona volt, mert először is működött ott a türk alapon szerveződött kazár ősvallás, másodszor, Kazária vezetői anélkül, hogy az ősvallást letették volna, felvették a zsidó vallást. Kazáriában a zsidó vallás államvallás volt, azonkívül nagyon erőteljesen működött az iszlám, és az iszlám különböző vallási irányzatai, például az iszma'ilizmus. Igen erős volt a manicheizmus és a nesztoriánus kereszténység is. Tulajdonképpen a Kazáriában tartózkodó magyarság a saját vallásán kívül öt egyéb vallásnak a szempontjából érintett volt. A táltosok kvalitásai csökkentek, bizonyos keresztény megalapozottságú hatások pedig jelen voltak akkor, amikor a honfoglalás után, a kereszténység uralomra tudott jutni. Géza, Szent István apja kereszténnyé lett, de úgy, hogy azért az ősvallást megtartotta. Ismeretes, hogy bevezette a királyság primogeniturán, azaz az elsőszülöttségen alapuló öröklését. Árpádtól ugyanis ezek nem fejedelmek, hanem királyok voltak. Csakhogy erről sem a népet nem értesítette, ez nem lett volna nagy baj, de magát a dinasztiát sem értesítette. Addig ugyanis a szeniorátus volt az öröklés megfelelő módja, és a dinasztiában ez volt általánosan tudott. Amikor Géza meghalt, akkor Koppány, a Turul-dinasztia legidősebb tagja, a szeniorátus alapján, a dinasztia más tagjai által elismerten azonnal királlyá nyilvánította magát. Teljesen legitim volt. István is teljesen legitim volt, mert tulajdonképpen egy közjogi bizonytalanságot hoztak létre, és ezáltal ő is legitim volt. Tehát volt két legitim király, és ugyanakkor mindkettő a másiknak ellenkirálya. Magyarországon győzött a kereszténység, és győzött mindenütt. Ez a folyamat már Rómában elkezdődött. Ha eljátszunk azzal a gondolattal, hogy mi lett volna akkor, ha a kereszténység nem jelenik meg, nem lehet tudni pontosan, de nem teljesen kizárható, hogy a Római Birodalom ezer évvel tovább fennmarad. Az egykori Római Birodalom. A Római Birodalmat többször megpróbálták feléleszteni: Nagy Károly a Nyugat-Római Birodalmat, majd végül Ottó, és a Frigyesek. Állandóan és újból és újból élesztették, így jött létre a Német-római Birodalom. De az egységes, eredeti Római Birodalom lehet, hogy ezer évvel tovább fennmaradt volna. Az, hogy napjainkig fennmaradt volna, nem valószínű, de ha fennmaradt volna, amíg még nem vált külön Kelet- és Nyugat-Római Birodalomra, annak óriási spirituális jelentősége lett volna. Ebben a Római Birodalomban a meghatározó tradicionális erő, és a tradicionális erőkből következő vallási erő Mithras-erő lett volna.
Iránban nagyon sok magasrendű vallási irányzat jelent meg, ilyen az úgy nevezett mazdaizmus, ilyen a zervanizmus, aminek kevesebb figyelmet szentelnek, mert fenomenikusan nem volt olyan jelentős, de principiálisan igen. A Zervan későbbiekben időistenség, eredetileg az, akiből előlép Ahura-Mazda és Angra Mainju is. Egy mindent megelőző istenség. A mindent megelőző istenségek a későbbiekben gyakran mint időistenségek jelennek meg. Iránban valamikor három tradíció élt: a zervanizmus, a mazdaizmus, és a mithraizmus. Ezek nem voltak ellentétesek. Később jelent meg a manicheizmus, de az már bizonyos értelemben antitetikusan felfogva. Annak ellenére, hogy a manicheizmus szemben állt az uralkodó mazdaisztikus irányzattal és Manit ki is végezték, az eltérés nem olyan szélsőséges. Sőt a manicheizmus megjelenése élesztett fel bizonyos zervanisztikus törekvéseket. A manicheizmus aztán különböző irányzatokban élt tovább, a katarizmusban, azután a katarizmus a bogumilizmusban, azután a katarizmus az albigens irányzatban. Amikor az iszlám uralomra jutott Perzsiában, akkor az uralkodó mazdaista vallás ott majdnem teljes egészében meg is szűnt.
Az iráni hatás görög közvetítéssel behatolt a rómaiságba, és valószínűleg meghatározó lett volna nagyon sokáig. Hogy milyen erővel lett volna meghatározó, azt nem lehet tudni. Valószínűleg csökkenő erővel, tekintettel arra, hogy az idők folyamán az emberi beavathatóság nagyon jelentősen csökken. Egyre kevesebb és kevesebb ember beavatható. A jelenkor embere szinte beavathatatlan. Ha mégsem az, azt csak oly módon érheti el, ha magában a modernitás kvalifikációit felszámolja, és önmagát mintegy arhaicizálja. Egy előarhaicizálást kell végrehajtani ahhoz, hogy egyáltalán valamilyen beavatási processzushoz kapcsolódni tudjon, mert a modern mentalitás mint olyan, iniciálhatatlan. Különbséget kell tenni a modern ember, ami egy tulajdonság, és a jelenkori ember, ami egy általános adottság között. A jelenkori ember, ha egyszersmind modern ember, akkor beavathatatlan. A jelenkori ember, ha önmagában a modern embert fel tudja számolni — ez nem akcidenciákhoz kapcsolódik, nem olyasmihez, hogy használ-e villanyvilágítást vagy nem —, és ugyanakkor előarhaicizálni tudja magát, akkor esetleg megteremtheti a feltételeit önnön beavathatóságának. Egyébként nem. Buddhista alapon azt mondjuk, hogy minden létező metafizikai alapon felébredhet. Még sincs teljesen így. Gondoljuk meg, hogy mondjuk egy szivacsnak mennyi mindent kellene megtennie ahhoz, hogy a különböző előfeltételeknek megfeleljen. Miken kellene átmennie ahhoz, hogy eljusson oda, hogy modern ember lesz, hogy azt aztán felszámolhassa.
Ami alapjában véve meg végső fokon igaz, az nem biztos, hogy bármilyen összefüggésben, bármilyen előkészítés nélkül igaz lehet. Az, hogy minden létező felébredhet, a buddhizmusban lapidáris igazság.
Még egy rövid és politológiai jellegű zárógondolattal szeretném fejtegetéseimet befejezni, kicsit elszakadva az eddigi témáktól. Vessük fel azt a kérdést, hogy valamilyen csoda folytán azokat az elveket, amiket Julius Evola különböző műveiben, mint például a Lázadás a modern világ ellen, A fasizmus jobboldali kritikája, az Emberek és romok című meg egyéb könyveiben kifejt, meg azokat az elveket, amiket én a különböző előadásaimban, tanulmányaimban, meg könyvemben lefektettem, ezeket az elveket hirtelen nem hogy érvényesíteni lehetne, hanem az érvényesítés teljesen általánosan működni kezdene, és ezt uralkodó szemléletté tennék, iskolában tanítanák, tanfolyamokon tanítanák, fejtágítókon tanítanák, ifjúsági mozgalmak szerveződnének e köré és így tovább. Milyen lenne ez? Egyfelől pozitív lenne, de jön a másfelől, és ez a másfelől egy nagyon súlyos másfelől. Másfelől tragédia lenne. Ugyanis nincs az a tökéletes létszemlélet és világnézet, amit diszproporcionálisan érvényesítve ne lehetne jóformán teljesen tönkretenni. Talán végső elemzésben még rosszabb lenne a semminél is, mert ilyen módon el lehetne érni, hogy ez már körülbelül soha többé ne lehessen felhasználva. Ez egy teljesen teoretikus felvetés, mert ez nem fog bekövetkezni. A tradicionális szemlélet általánosan uralkodó szemléletté nem lesz téve soha. A sötét erőknek lehet, hogy már ilyesmi is eszébe jutott, de ezt nem lehetne kivitelezni, mert ennek a legalacsonyabb színvonalú, de a valamilyen szinten is megfelelő interpretációja már olyan intelligenciát igényel, amivel általánosan nem rendelkeznek. Tehát ezt tulajdonképpen nem lehet megcsinálni. Ha meg lehetne, megcsinálnák, az biztos. Ezt a vulgáris szélsőjobboldalisággal meg lehet csinálni, mert a Szabó Albert-szerűségek ezt elvégzik. Nem megbízás alapján. Szabó Albert egy teljesen becsületes valaki, de olyan zavarokkal párosult kvalitáshiányok állnak fenn benne, hogy SzDSz meg MSzP-s körök azt mondják, hogy milyen a szélsőjobboldal? Hát ilyen, hülye. És tényleg. Ezt ott meg lehet csinálni, de azzal, amit mi a szélsőjobboldaliságon belül ultradextrokonzervativitásnak nevezünk, azzal már ezt nem lehetne megcsinálni, mert az legelemibb fokon is egy bizonyos tájékozottságot feltételez. Magasabb fokon bizonyos műveltséget, bizonyos gondolkozni tudást és gondolkozni akarást feltételez. Valamit teljes jóhiszeműséggel is le lehet járatni. Nagyon fontos lenne, hogy az igazi jobboldaliság ne legyen lejáratott. Ezt már nem lehet megakadályozni ezek miatt. Van azonban egy olyan szint, az ultradextrokonzervativitás, amit nem lehet ilyen módon lejáratni, mert maga ennek az elemi ismerete már kvalitásokhoz van kötve: tájékozottság, műveltség, intelligencia, rálátási képesség, gondolkozás szeretete és akarata, ilyesmik. Csak hát ennek a szellemiségnek végtelenül kevés híve van. Világszerte is kevés. Vannak rokon irányzatok. A világon tudunk néhányról. Nem teljesen egybeeső, de rokon irányzatok. Aztán néha kiderül, hogy ezeknek a rokonirányzatoknak a színvonala is időnként vitatható.
Mindig úgy kell eljárni, mintha annak, amit képviselnénk az érvényesülés szempontjából tökéletes érvényesülési esélyei lennének. Pontosan tudjuk, hogy milyen érvényesülési lehetőségei vannak, de úgy kell eljárni, mintha tökéletes érvényesülési esélyei lennének, és akkor ez valahol beérik. Rossz hatásfokkal működik, mint minden szellemi és magasrendű ebben a korban. Rengeteg energiát kell bevetni ahhoz, hogy minimális eredmények létrejöjjenek, de azért létrejöhetnek. Mindig vannak azért eszmélni képes emberek, mindig vannak olyanok, akik felfigyelnek ezeknek a törekvésnek a principiális igazságára.