RENÉ GUÉNON

Gyakran állítják, hogy a Szellem nem más, mint az Âtmâ, mindazonáltal vannak esetek, mikor úgy tűnik, hogy ugyanezen Szellem csak a Buddhival azonosíttatik. Vajon nincs ebben valami ellentmondás? Nem lenne helyénvaló ebben pusztán terminológiai problémát látni, mert ez esetben akár el is lehet siklani felette, és ahelyett, hogy ezeket elkerülnénk – mint ahogy arra mindig is törekedtünk – különbségtétel nélkül elfogadhatnánk azon számos, jobbára pontatlan és helytelen jelentést, amellyel közönségesen a ’szellem’ szót társítják; és a nyugati nyelvek egyedüli, túlságosan is nyilvánvaló alkalmatlansága arra, hogy metafizikai ideákat fejezzenek ki, abban áll, hogy nem kellően elővigyázatosak a konfúziók elkerülése tekintetében. Ami ugyanazon szó e kétféle használatát igazolja – mondjuk ki az elején –, az a korrespondencia, amely a realitás különböző szintjei között fennáll, és amely lehetővé teszi, hogy bizonyos terminusokat úgy az egyik, mint a másik szintre is alkalmazhassunk.

A szóban forgó probléma összevethető az ’esszencia’ szóval, mely úgyszintén többféle módon alkalmazható. Amennyiben a ’szubsztancia’ szóval van kölcsönviszonyban, valamint az univerzális megnyilvánulás szempontjából a Prakritivel relációban levő Purusha-t jelöli. Viszont e kettősségen túlra is lehet transzponálni, és szükségszerűen erről van szó, ha az ’Isteni Esszenciáról’ beszélünk, még akkor is, ha azoknak – mint ez a Nyugaton általános –, akik e kifejezést használják, az Istenire vonatkozó koncepciója nem haladja meg a tiszta Létet.¹ Hasonlóképpen, egy létező esszenciájáról beszélhetünk úgy, mint ami szubsztanciájának komplementere, de esszenciaként megjelölhetjük azt is, ami e létező végső, változhatatlan és kondicionálatlan valóját alkotja; ennek oka az, hogy végül is az első nem más, mint a másodiknak a megnyilvánulásra vonatkoztatott kifejeződése. Ha most azt mondjuk, hogy egy létező szelleme ugyanaz, mint esszenciája, ez egyaránt érthető mind az egyik, mind a másik értelemben: az abszolút realitás nézőpontjából pedig a szellem vagy az esszencia nem más, és nem is lehet más, mint az Âtmâ. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a principiálisan minden realitást magába foglaló Âtmâ pontosan ennélfogva egyáltalán nem léphet korrelációba semmivel. Így, amit például a ’szellem, lélek és test’ hármasságában szellemnek nevezünk, amíg egy kondicionált létező konstitutív princípiumairól van szó, többé nem lehet a kondicionálatlan Âtmâ, hanem csak az, ami ezt a megnyilvánulásban a legközvetlenebb módon reprezentálja. Hozzátehetnénk, hogy mindez még csak nem is a szubsztanciával korrelációban levő esszencia, mert ha igaz az, hogy a szubsztancia implikálja a megnyilvánulást, ez semmiképpen nem önmaga a megnyilvánuláson belül. Szigorúan véve tehát ebben az értelemben a szellem csak az összes megnyilvánult princípium közül az első és legmagasabb rendű, vagyis a Buddhi lehet.

A megnyilvánulás azon nézőpontjából, mint amilyen az individuális emberi állapot is, ily módon szükséges bevezetni azt, amit a ’perspektíva’ problémájának nevezhetünk: amikor az univerzálisról beszélünk, megkülönböztetvén azt az individuálistól, ezen nem csak azt kell értenünk, ami nem megnyilvánult, hanem azt is, ami magában a megnyilvánulásban szupraindividuális, vagyis a forma feletti megnyilvánulást, melyhez a Buddhi esszenciálisan tartozik. Hasonlóképpen, az individualitásra, mint olyanra hivatkozván, beleértve a pszichikus és testi elemek összességét is, spirituálisnak csak azokat a princípiumokat minősíthetjük, amik az individualitást transzcendálják, ami megint csak pontosan így van a Buddhit avagy intellektust illetően. Ezért mondhatjuk, mint azt gyakran meg is tettük, hogy számunkra a tiszta intellektualitás és a spiritualitás végső soron szinonim. Továbbá akárcsak a szellem, maga az Intellektus is transzponálható, mert általában teljesen elfogadható az ’Isteni Intellektusról’ beszélni. Ezzel kapcsolatban újból megjegyezzük, hogy noha a gunák Prakritihoz tartoznak, a sattva csakis spirituális (vagy spiritualizáló) tendenciaként fogható fel, mert ez az a tendencia, amely a létezőket a magasabb állapotok felé orientálja. Ez ugyanannak a ’perspektívának’ a folyománya, amely a szupraindividuális állapotokat az emberi és a kondicionálatlan állapotok közötti átmenetként veszi tekintetbe, bár a kondicionálatlan és bármely kondicionált között – legyen az mind között a legmagasabb – nincsen közös mérce.²

Amit feltétlenül hangsúlyozni kell, az a tiszta Intellektus esszenciálisan szupraindividuális természete. Továbbá csak az tartozik ezen emberfeletti rendbe, amit valóban transzcendensnek lehet nevezni, minthogy e kifejezés csak arra alkalmazható, ami az individuum birodalmán túl van. Az Intellektus ezért sohasem individualizált; továbbá ez azzal korrespondeál, főleg ha a korporális világot tekintjük, amikor azt mondják, hogy bármilyen legyen is a látszat, a Szellem soha nem inkarnált; mely egyformán igaz minden értelemben, amelyben csak a ’szellem’ szót törvényesen alkalmazni lehet.³ Következésképpen az a különbözőség, ami a Szellem és az individuális rend elemei között fennáll, sokkal alapvetőbb, mint mindaz, ami ezen individuális elemek között megállapítható; mint például a pszichikus és a testi elemek között, vagyis azok között, amelyek a szubtilis illetve a durva megnyilvánulás körébe tartoznak; nem lévén egyik sem több, mint a formai megnyilvánulás modalitása.⁴

De ez még mindig nem minden. A Buddhi – amennyiben első azok között, amiket a Prakriti hoz létre – nemcsak az összekötő kapcsot alkotja a megnyilvánulás minden állapota között, hanem egy másik szemszögből és a dolgokra principiálisan tekintve ragyogó sugárnak látszik, kiáradván a Spirituális Napból, amely maga az Âtmâ. Tehát azt lehet mondani, hogy a Buddhi az Âtmâ első megnyilvánulása is,⁵ noha meg kell érteni, hogy maga az Âtmâ megnyilvánulatlan marad, lévén semmilyen kontingencia nincs rá hatással és nem módosítja.⁶ Így a fény természete ugyanolyan a Napban, mint a Nap sugaraiban, melyek legfeljebb csak illuzórius módon különböznek a Naptól, amennyiben azt elkülönítve szemléljük (bár e distinkció mindazonáltal valóságos a sugarakat érzékelő szem számára, ami jelen esetben a megnyilvánulás körébe tartozó létezőt reprezentálja).⁷ Eme esszenciális ’egylényegűség’ okán a Buddhi végső soron nem más, mint az Âtmâ kifejeződése a megnyilvánult rendben. E minden létállapotot összekötő fénylő sugár szimbolikusan úgy is megjelenik, mint lélekzet, mely által ezen állapotok szubszisztálnak – mely, mint megjegyezhetnénk, szoros összhangba áll e szavak Szellemet jelölő etimológiai jelentésével (legyen az a latin spiritus vagy a görög pneuma); és mint ahogy azt más alkalommal kifejtettük, szigorúan véve ez a sűtrâtmâ, vagyis azt is mondhatnánk, hogy ez valóban maga az Âtmâ, vagy pontosabban az a megjelenési forma, amit az Âtmâ magára ölt attól a pillanattól, hogy a megnyilvánult állapotokat is tekintetbe vesszük ahelyett, hogy pusztán a Legmagasabb princípiumra tekintenénk (melyet a Nap reprezentál, amikor minden sugarat egy megkülönböztetlen állapotban magában tart). E megjelenési forma csak a megnyilvánult létezők szempontjából ilyen; és ez a megjelenési forma az, mely a sugárnak forrásától különböző létezést adni látszik, mert nyilvánvaló, hogy a megnyilvánult állapotoknak a Princípiumhoz mért külsődlegessége kizárólag illuzórius lehet.

Az ezen megfontolásokból eredő legkézenfekvőbb következtetés az, hogy amíg a létező, nemcsak emberi, hanem bármilyen módon, megnyilvánul, legyen az a mód individuális vagy szupraindividuális, addig számára nincs reális különbség Szellem és Intellektus, következésképpen az igazi spiritualitás és intellektualitás között. Más szóval, hogy a végső és szupremális célt elérje, e lény számára nincs más lehetőség, mint maga a sugár, mellyel a létező a Szellemi Naphoz kapcsolódik. Bármilyen is legyen kezdetben az utak látszólagos diverzitása, előbb-utóbb mindegyiküknek egyesülniük kell az axisban, és mikor a létező végighaladt ezen az úton, ‘visszatér Önmagához’, melyet csak illuzóriusan hagyott el. Mert az Önvaló, amely analogikusan Szellemnek, Esszenciának, vagy másnak neveztetik, identikus az Abszolút Realitással, vagyis a legfelső és kondicionálatlan Âtmâval, mely mindent magába foglal.

Fordította: Virág László

Jegyzetek

¹ A Purushottama kifejezés használata a hindu tradícióban pontosan ugyanazt a transzpozíciót implikálja, amivel összevetve a Purusha jelentése egy általánosabb értelemben megegyezik.

² Cf. Frithjof Schuon: Des modes de la réalisation spirituelle, Études Traditionelles, 1947. ápr.-máj., 119. o. 3. jegyzet

³ Azt is mondhatnánk, hogy ez az, ami meglehetősen általánosan a legtisztább és legfontosabb megkülönböztetést jelöli ezen értelmezések és azon illegitim értelmezések között, amelyeket túl gyakran társítanak e szóval.

⁴ Szigorúan véve egy ember ezért nem beszélhet önnön ‘Szelleméről’ úgy, ahogyan a ‘lelkéről’ vagy a ‘testéről’ beszél; a birtokos eset azt implikálja, hogy olyan elemről van szó. amely szorosan az individuális rendbe tartozik. A létező alkotóelemeinek hármas felosztásában az individuális, mint olyan, testből és lélekből áll, míg a Szellem (mely nélkül az individuális semmilyen módon nem létezhet) hozzá képest transzcendens.

⁵ Cf. The Great Triad (René Guénon), 77.o. 4. jegyzet

⁶ Az Upanishadok-beli formula szerint ő az, „aki által minden megnyilvánul, melyet magát semmi nem nyilvánítja meg”.

⁷ A fény a Szellem lényegének tradicionális szimbóluma; másutt már megjegyeztük, miszerint ebben a vonatkozásban a ‘spirituális fény’ és az ‘intelligibilis fény’ kifejezések szintén megtalálhatók, mintha egyféleképpen szinonimák lennének, ami újfent nyilvánvalóan a Szellem és az Intellektus egybeolvadását implikálja.